Mennyire vártam ezt az érzést, amikor elkezdhetem a szerkesztést… azzal együtt járó beállításokat, szerkesztéseket. Ez szép lassan majd összeáll. Van pár elképzelésem, és ezeket majd érzékelitek is. Csak időt kérek, mert az “új”-ság még tartogat számomra meglepetéseket…
Számomra a döntés meghozatala már könnyű volt. Ám hogy le is kell ülni, és beírni a gépbe, na, az egy új életforma. Igen. Pont ez a jó szó. Élet-forma. Ám hogy ezt egy gépbe írjam, az olyan életképtelen.Viszont mégis működőképes. Mert hogy élek és nőként szeretném megélni az életem minden formáját, bármilyen is legyen. A helyzeteket, a döntéseimet, a viselkedéseimet, a kommunikációimat, az érzéseimet.
A női csípő számomra ezt szimbolizálja. Mennyi mindent tudna mesélni nekem… Erről a nagymamám jut eszembe, aki még a régi paraszti kultúrában élt. A népi viseletek sok helyen igen szépen hangsúlyozták a csípőt, a nőiesség egyik szép vonalát. A szoknyák mérete, hossza, vagy száma minden hol adott volt. Néha elgondolkodom, az miként hatott az akkori kor férfiaira. Mennyire láttak a szoknyák alá – benne a női sors feladatát, érzéseit. Erről beszélgettek-e a nők együtt, vagy a párjukkal. Sőt, hogy milyen lehetett ebben lenni hétköznap vagy ünnepnap.
Jómagam a csípőm, mint nőiségem elfogadásával küzdöttem sokáig. Ebbe mindent belevehetek, mint a mozgás, a szélesség, lágyság, a nemi szervek, az érintések, vagy ami még másnak eszébe jut. Számomra most ebben a témában jönnek a gondolataim….
A kép által eszembe jut, menyi ideig is készültem arra, hogy ezt a sok szoknyát 
felvegyem. Gyermekként egy-egy népviseletbe öltözve kevésbé éreztem a lényegét. Most, nőként rájöttem mennyire más. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megnyit. Napok alatt rengeteg gondolat futott át rajtam. A női őseim, a nők helyzete, a családomban lévő nők, a saját magam nőisége.
Kezdve ott, hogy fizikailag el kellett készíteni a népviseletet. Megnézni, hogy áll, kell e tisztítani, megvarrni, stb. Aztán ugyebár tájegységenként más és más módon összeállítani, hogy a nagy napon már csak felvenni kelljen. Lelkileg engem a felvétel előtti éjszaka hozott ki a langyos vízből. Édesanyám is nyitott volt, én is. Elkezdtünk a családom nő és férfi tagjairól beszélgetni. Mintha egy időutazáson lettem volna. olyan szépen kerekedett ki a történet, hogy elérzékenyültem. Végre elkezdtem érezni, mi is lehet ez a dolog.
Igen, a “nő” -ség. Mert sokan vagyunk, aki keresi. Akár azért, mert nem kapott mintát. Akár olyan sérülést szerzett, amivel ezt elnyomta – vagy elnyomja ma is. Keveset látott, hallott, vagy a lelkével nem tudta befogadni mindazt, ami ezzel jár. Sok oka lehet, amik közül csak néhányat írtam le. Kíváncsi vagyok rátok…
Szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: